2016. február 19., péntek

Kérdezz - felelek (12. fejezet)

Borzasztó hosszúra nyúlik az adminisztráció. Mindenhol rendőrök mászkálnak, mentősök vizsgálják a diákjaimat, hogy biztosan nem sérült-e meg senki. Előre engedtem a fiatalokat, addig egy zsepivel törölgetem az arcomat, miközben Stilinski serif teszi fel nekem a rutinkérdéseket. A férfi kinézetére igyekszem visszaemlékezni, mikor a fia és Scott esnek be az osztályba.
- Mi történt? – kérdezik egyszerre. Scott ledöbbenve mered a falra, míg Stiles az apja fejmosását fogadja meglepően gyakorlottan. Nem ez lehet az első alkalom.
- Jól van, Miss Graham? – kérdezi kedvesen Scott a sérülésem látva.
- Semmiség, csak egy karcolás. – mosolygok rá megnyugtatón.
- Látott valami furcsát? Valami egészen nem hétköznapit? Ami esetleg felkavarta vagy egyenesen kiborította?
- Stiles! – mordul rá a seriff rosszallón. – Még mindig én vagyok a rendőr! Bízd rám kérlek a nyomozást. Neked amúgy is órán kellene lenned! Sipirc, fiúk!
- Tudod, apa, sok mindent kellene most tennem, de közöttük nincs az óralátogatás. – rázza meg a fejét. – Sokkal többet érünk most itt, tisztában vagy vele! – néz rá sokatmondón. Egy pár pillanatig szemez a fiával, de megadón felsóhajt.
- Ti visztek egyszer a sírba!
- Ez a veszély mindig fenyegetni fog. – bólogat egyetértőn. Nem bírok elnyomni egy mosolyt a pimaszságától.
- Elnézést. – teszi a vállamra a kezét valaki. – Jöjjön, hölgyem, ellátjuk a sebét.
- Végeztünk, seriff? – pillantok Stilinskire kérdőn.
- Mára igen, a napokban jelentkezem.
Egy biccentéssel köszönök el tőlük, és követem a mentőst ki a kocsijukhoz. Nincs szükség varrásra, ezért csupán fertőtlenítést, valamint egy sebtapaszt kapok. Megköszönöm az ellátást, majd visszasietek az iskolába.

~***~

Az igazgató elengedte a mai napot biztonsági okokból. Így a rendőrök is nyugodtan dolgozhatnak. Megvárjuk, amíg kiürül az épület, addig egymás között beszéljük meg, mi történhetett.
- Én mondom, amióta ez a Hale visszajött, hozta magával vissza az átkot is. –mondja rosszallón az edző.
- Hogy érted ezt? – húzom fel a szemöldököm kérdőn.
- Úgy tudom, egy jó fél évre elment a városból. Abban az időszakban minden nyugodt volt, egyszer nem lehetett hallani szirénát az utakon. Vagy csak a nyári szünet hatása lehetett? – pillant félre elmélkedve. Elgondolkodtató. Lehet köze ennek Derekhez? Istenem, miért érdekel ez egyáltalán engem? Semmi közöm az egészhez, mégis… vonz.

~***~

Ideje hazamenni. Az iskola kiürült a rendőröket kivéve, ezért elköszönök az edzőtől, és én is útnak indulok. Annyi minden kavarog a fejemben, nem igazán sikerült feldolgoznom még a mai nap eseményeit. Jó lenne beszélni erről valakivel. De kivel? A rendőröknek nem mondhatom el, mit láttam, úgysem hinnék el. Bár, ha igaz, hogy régóta történnek furcsa dolgok errefele, talán meg sem lepődnének. Nem, ezt a kártyát nem mutathatom meg akárkinek. Vajon lecsukhatnak bizonyíték visszatartásáért?
Nagyon elkalandoznak a gondolataim, a tudatalattim vezet az erdőben arra az ösvényre, ahol múlt hétvégén kocogtam. Igen, ahol az a bizonyos leégett ház van. Persze, bennem van a tüske, hogy újra megtámadnak, viszont sosem jutok előrébb a nyomozásomban, ha csak ülök a hátsómon. Egyébként is, egy igazi bűnöző sosem tér vissza a bűntett helyszínére.
Remélem, maradt bármiféle nyom vasárnap óta. Nem túl bíztató tény, hogy 5 nap eltelt azóta, ráadásul rengeteget esett ezen a héten. Mindjárt kiderül, ott a ház, tehát nem vagyok már messze. A rommal párhuzamos ösvényre lépek, ott folytatom a túrámat. Mindenem nálam van, a táskám, irataim, mappáim, amik kicsit megnehezítik a dolgom. Nem számít, túl sok idő telt el így is. Ha már itt vagyok, körülnézek. Gyakran körbepillantok magam körül biztos, ami biztos alapon. Minden békés, a szél fújdogál csendesen, a nap pedig bőven a horizont felett. Nem sötétedik még olyan korán.
Aha, megvan. Valahol itt támadtak meg. Nem sok minden változott. A fák lassan levetkőzik elszáradt leveleiket, sokat az eső is levert már. Sajnos ilyen latyakos, vizes terepen nem valószínű, hogy látni fogok valamit. Úgy látszik, elkiabáltam. Az egyik fa törzsén megakad a tekintetem. Fogalmam sincs, milyen állatok élnek errefelé, de ezt a nyomot egy nagy egyed hagyta maga után. Egy hosszú, mély karmolás éktelenkedik a növényen. Végigsimítok rajtuk az ujjaimmal, szinte elvesznek a felhasadt fatörzs rései között. Oldalra biccentett fejjel vizsgálom meg a sűrű folyadékot, ami az egyik kiálló kéregről csurog le. Frissnek tűnik, mégsem gondolnám, hogy gyanta.
El nem tudom képzelni, mi lehet. Kíváncsian nyúlok felé, mikor a semmiből a csuklómra markol egy erős kéz. Felsikkantva rezzennek össze, azonnal felegyenesedem.
Riadtan nézek magam mögé, ahol Derek mered rám rezzenéstelen arccal.
- A helyedben nem tenném. – mondja rosszallón.
- Miért, mi ez? – rántom ki a karom ujjai fogságából.
- Egy nagyon erős bénító méreg. – lép hátrébb egyet zsebre dugott kézzel.
- Ki gyárt ilyet? Meg egyáltalán minek?
- Ezt szeretném kideríteni, ehhez viszont szükségem van a segítségedre.
- Az enyémre? – kerekednek el a szemeim. – Mégis miben tudnék én segíteni neked?
- Te láttad a férfit, és szükségem van a személyleírására.
- Miért? – húzom fel a szemöldököm kérdőn. – Miért nem bízod ezt a rendőrökre? Szembe akarsz kerülni azzal, aki téged keres? Merész húzás…
- Szeretem a kihívásokat. – von vállat vigyorogva. Ennyire ne élvezd, hogy körülötted forog a város, kérlek.
- Miért segítenék egyáltalán? – fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt.
- Tudom, hogy utánam szaglászol, ezért gondoltam, megegyezhetnénk.  Én válaszolok néhány kérdésedre, cserébe megkapom a leírást.
Érdekes ajánlat, felkeltette az érdeklődésem. Nem kellene belekeveredned az életébe, suttogja a belső énem.
- Rendben! – bólintok rá hezitálás nélkül. Muszáj tudnom, mi történik itt, és ki támadt rám. Ő választ adhat mindenre. Derek nekidől egy közeli fának, a kérdéseimre vár. A hajamba túrok sóhajtva, hogy összeszedjem a kérdéseket, amik olyan régóta halmozódnak bennem.
- Oké, kezdjük az elején. Ki támadt meg az erdőben, és hogy kerültem hozzád mindenek után?
- Továbbra is azt próbálom kideríteni, ki ez, tehát a kérdésed első felére nem tudom a választ. Hosszú idő után szimatot fogtam, és követtem ezt a valakit az erdőbe, ahol rád támadt. Megsebesítettem, így sikerült elmenekíteni. Láttam, hogy megsérültél, elvittelek orvoshoz, utána nem tudtam, hol laksz, ezért magamhoz vittelek. Ennyi a történet.
Ő mentett meg? Megküzdött a nagykarmúval egyedül? Nem mintha baj lenne a kondijával, de akkor sem feltétlenül szállnék szembe egy ilyen emberrel.
- Köszönöm. – suttogom elszégyellve magam. Még meg sem köszöntem neki.
- Nincs mit.
Egy pillanatnyi kellemetlen csend telepszik közénk. Feszélyez ez a „nem fejtem ki a gondolatom, elég egy-két szóban” stílusa.
- Mielőtt elájultam, – kezdek bele egy halk sóhajt követőn – láttam a támadóm kezét… Szokatlanul nagy körmei voltak, biztos vagyok benne, hogy nem természetes volt. Ehhez hasonló trutyi folyt róluk. – mutatok a fára.
- Nem higiénikus ember. – von vállat hanyagul. – Vagy nagyon sajátos a támadó fegyvere.
- Ne nézz hülyének, Derek! Nem ebben egyeztünk meg! – mordulok rá dühösen.
- Nem tudom, fogalmam sincs, ki ez! – emeli meg a kezeit védekezőn. – Harmadjára mondom, én is ezt akarom kideríteni – feleli nyugodtan. Igaza van, Ariadne, ne húzd fel magad!
- Peter mondott valamit, amikor azt hittétek, alszom. - Magasra szökik a szemöldöke, sikerült meglepnem. Nem számítottál rá, ugye, Hale? – Említette a kanimát, ami egy mitológiai hüllő. hosszú karmai vannak és farka, a bőréből pedig bénító mérget bocsájt ki. Ezt komolyan mondta?
- Peter csak hozzá hasonlította az elkövetőt. Ennyi. Gondolom, unalmában bújja a mítoszokat.
Nem túl kielégítő válasz.
- Peter írisze átváltozott a szemem láttára. Szikrázó kék volt, egyértelműen nem a természetes színe. Ezt magyarázd meg nekem, kérlek, utána eleget teszek a te kérésednek.
Teljesen befeszül a testtartása, az állkapcsa úgyszintén. Az öklei is kikerekednek a dzsekije zsebében. Most megvagy!
- Azt hiszem, részemről teljesítve az egyezség. Kérem az én részem! – feleli ridegen. Aha, kitér a válasz elől.
- Ez az utolsó kérdésem, utána akár le is rajzolom neked, amit csak szeretnél. – Rendíthetetlenül összefűzöm a kezeimet a mellkasom előtt. Kíváncsi vagyok, hogy vágja ki magát. Lassan megindul felém, dühös tekintetét az enyémbe fúrja. Hátrálnom kell előle, túl közel kerül hozzám. Beleütközöm a fába, nincs menekvés. Egész testtel nekem feszül, szinte a fába présel. A kezeivel körül fog, így elzárja a menekülésem útját.
- Ide figyelj! Nem érdekel, ki vagy, honnan jöttél vagy épp miért szaglászol utánam, de ma rohadtul nem vagyok játékos kedvemben. Tehát könnyebben ki lehet hozni a sodromból, mint egyébként. Tehát könnyítsd meg mindkettőnk dolgát, és nyögd ki azt a leírást. Most! – suttogja nyugodtan, ellenben annál fenyegetőbb hangon. Egy nagyot nyelek, határozottan sikerült megfélemlítenie. Halványan bólintok, mire végre ellép előlem, valami mégsem kerüli el a figyelmem. A szemei. Nem, nem változtak át, mint Peternek. Akármilyen meglepő, de ez nekem sokkal döbbenetesebb volt, hiszen a pillantása lesiklott az ajkaimra. Biztos vagyok benne, hogy oda. Kapkodva veszem kicsit a levegőt, ezért egy mély, reszkető sóhajjal igyekszem elhessegetni a gondolatot. Lehetetlen, felejtsd el! Szóval, hogy is volt? Egy frakkos, cilinderes őrült. Erre vagy kíváncsi inkább, nem rám, igaz?

Sziasztok! :)
Elnézést a hosszabb kimaradásért, az iskolára tudom sajnos fogni. :( Nem tudom tartani a heti 1 részt, szóval jönnek olyan gyorsan, ahogy csak tudom hozni őket. Nézzétek el a hosszabb kimaradásokat, annyira próbálok sietni! :(

HItaly

6 megjegyzés:

  1. Ha ilyen jó sztorikat fogsz írni, akkor minden gond nélkül elnézzük a kimaradásokat😊. Imádtam ezt a részt is, pont úgy, mint a többit. Tehát, csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óó, köszönöm szépen, aranyos vagy! :) Igyekszem nagyon, bár most megint kifogyott az ihlet... :\

      Törlés
  2. Megvárom :) a szuper dolgokra érdemes várni :))

    VálaszTörlés
  3. Mikor jön az új rész ? Nagyon tetszik a blogod :) Derek <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm szépen! :) Nem tudom, mikor jön, mert nincs ihlet... :(

      Törlés